2017. augusztus 19., szombat

Az ablak régen még nem volt olyan, mint most

Az ablak régen még nem volt olyan, mint most


Az ablak a régebbi időkben még egyáltalán nem volt megtalálható az épületek homlokzatán, csak később sikerült feltalálniuk a kutatóknak. Eleinte még csak a rését vágták ki maguknak az adott épületben lakók és függönyszerű, bőrből készült nagyméretű anyagokkal takarták el a nyílást, hogy mégse lehessen azért korlátlanul belátni az épületbe. Tulajdonképpen ezt a függönyszerű dolgot maga a függöny, és az ablak is kiváltotta a mai modern korra. Sokkal több lehetőséget biztosít már manapság egy ilyen szerkezet a lakóhelyiségben lakók számára, hiszen amíg régen a hanghatások, hőmérsékleti viszonyok ellen egyáltalán nem tudott védeni a résen elhelyezett anyag, addig a mai világban az ablak már minden külső tényezőtől meg tud védeni. Kizárja a kinti hőmérsékletet, valamint a felesleges zajokat, nem beszélve a kinti szagokról. Utóbbi egy utcára néző ablak esetében rendkívül fontos, hiszen az utcai por és benzingőz így egyáltalán nem tud bemenni a helyiségekbe. Az ablak esetében azonban fontos egy dologra nagyon odafigyelni, méghozzá arra, hogy szellőztetés minden esetben történjen, különösen a műanyagból készült típusok esetében, ugyanis azok annyira tökéletesen, résmentesen tudnak zárni a tömítőanyagoknak köszönhetően, hogy a túlzott pára rendkívül hamar lecsapódik egy adott helyiségben, amelynek egy idő után egészen biztosan a penészedés lesz az eredménye.

2017. augusztus 5., szombat

A napelem fejlődése folyamatos

A napelem fejlődése folyamatos


Azzal talán minden ember tisztában van, hogy a napelem kihasználtsága még mondhatni gyerekcipőben jár, hiszen egyáltalán nem sikerült eddig kihasználni minden lehetőséget. A kutatók azonban igyekeznek minél hatékonyabb technológiákat kifejleszteni, nem beszélve a felhasználhatósági lehetőségekről, hiszen igyekeznek kifejleszteni olyan napelem változatokat, amelyek akár egy telefon képernyőjében, vagy éppen egy épület ablakában is üzemelni tudnak, természetesen az elvárt és megfelelő hatékonyság mellett. A hatékonyság sajnálatos módon a napelem esetében még az 50 százalékot sem tudja elérni, pedig már azzal is rendkívül sokat várhatnánk a napenergiától. 


A kutatók szerencsére a találmányaikat működésre is tudják bírni minden esetben, azonban még nem tud olyan mértékű elektromos áramot előállítani egyik prototípus sem, mint egy teljesen általános, épületre elhelyezett napelem. A jövő tekintetében azonban egészen biztosan elmondhatjuk, hogy a napelem fogja meghatározni az elektromos áram előállításának lehetőségét a szélenergia mellett, így megéri odafigyelni erre a technológiára. A folyamatos fejlődésnek köszönhetően a hatásfok is nőni fog egy idő után, így remek jövőnek nézhetünk elébe.